MEGÁLMODÓK ÉS MEGALKOTÓK
KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ
SZAKMAI PARTNER

Vatera - kalapács alatt minden egyes reklámforint: leütés csak bevétel termelésnél!

2009-02-27 
A tavalyi év legnagyobb online akvizíciós szenzációja a Vatera megvásárlása volt. A befektető a dél-afrikai Naspers csoport leányvállalata, a MIH Internet Europe, aki – mivel 2008-ban a lengyel Allegro.pl csoportot is felvásárolta – egyúttal a másik hazai aukciós portál, a TeszVesz tulajdonosa is.
A Vatera egymillió fölötti havi látogatószámát tekintve az egyik legnézettebb hazai weboldal. A nézettség és az aukciós forgalom folyamatos növelésére a cég különböző innovatív marketingkommunikációs technológiákat használ, ahol minden befektetett reklámforint eredményét megmérik.
Erről szól Gerő Viktor ügyvezető előadása, akinek vezetésével a Vatera 2006-ban, majd 2007-ben is elnyerte a hazai szakmai zsűri valamint az internet használók által megszavazott „Az év internetes kereskedője” díjat. Emellett a hazai cégek közül egyetlenként – az EMEA (Európa, Közel-kelet, Afrika) zónában - 2007-ben és 2008-ban döntős lett a Red Herring nemzetközi IT szaklap versenyében.
szemantikus web
"A szemantikus web a jövőbeli világháló elnevezése, amit ""gondolkodó"" webként, néha web3.0-ként is szoktak említeni. Célja, hogy a World Wide Web-en megtalálható információkat egységbe rendezze, és egy olyan hálózatot hozzon létre, ahol a különböző adatokat nem csak a felhasználó ember, hanem automatizált alkalmazások is képesek egymással megosztani és feldolgozni."
további részletek »
splash page
A splash page (amit szoktak splash screen-ként is említeni) website-ok azon oldala, amit a felhasználó először pillant meg, amikor a site-ra látogat, mielőtt a website fő tartalmaihoz eljutna. Előfordul, hogy splash page-nek hívják magát a site homepage-ét, főként, amikor az látványos, figyelemfelkeltő vizuális vagy multimédiás effektekkel van ellátva.
további részletek »
vírusmarketing
A kifejezést általában olyan gerillamarketinges eszköz és kampány leírására használják, amely az interneten vagy mobilkommunikációs eszközökön jelenik meg. A vírusmarketinggel kapcsolatos területek például a videók (pl. mms-ben) és videómegosztó oldalak, e-mail-ek, közösségi site-ok, a blogok, amatőr(nek látszó) weboldalak, chat roomok (csevegőszobák) és fórumok.
további részletek »
 
KAPCSOLAT  |  IMPRESSZUM